Sas-madár a szélben, nyolcágú napsütésben kergeti a pelét, mikor meglátja menyét, sasfiának kecses termetű, széles szárnyú örömét. Tudjátok! Amolyan nöstény féle sast.
Nem is rest a büszke após, úgy gondolja megpróbálja ifjú menyét, így megmutatja neki a pelét, s annak réten elfoglalt pontszerű helyzetét.
Mondja neki: öreg ő már vacsorát haza cibálni, nyestet, pelét, nyulat vadászni,
Átadja inkább helyét az ifjúság hevének, sasfiának kecses termetű, széles szárnyú örömének.
Miközben még az após papolva sasolt, a piciny állat már a földön hasalt, s a szusz se volt már benne. Így esett, hogy elesett a szegény pele.
S hogy a történet miként zárult? Az öreg após nagyot ámult, s könny szökött éles szemébe,
Megértette, miért szeretett a fia a menyébe.
…..
Persze csak tudni vélte ezt, mert nem ezért szerette,
De a tudat néha csalfa hit,
S a hit is olykor sötét út!
2007. február
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése