Korhadó padok között

Hűs köveken századok nyoma,
megkopott már az ősök kora.
Fények lopódznak töréseken,
szobrok állnak lőréseken.

Néma sorban gyertyák állnak,
nyiladoznak lelki szárnyak.
Amott egy lány zokogva térdel.
Vajon mit tett előző éjjel?

Bicegő koldus felfelé néz,
mintha e létet nem értené.
S itt ülök egy padban én is,
előttem kereszt, kérdés gyötör mégis:

Élek, de hogyan, miért és minek?
Halok, de miért, mikor, és kinek?
Élek, halok, hogyan, miért?
Élek, halok, minek, kinek?

Felült a lány, már nem zokog,
szemei még nem boldogok.
Még csupán szomorúan nyugodt,
de nyugodt, de nyugodt.

1998. június